Amikor a könyveimet rakom rendbe a polcokon, mindig elcsodálkozom, milyen sokat írtak az igazi írók. És hogy nem lehet bízni az egykönyvű írókban. Például Stendhal, aki szűkszavúnak tetszik s az is volt, rengeteget írt, leveleket, naplót, úti jegyzetet, egy hatalmas bár néha láthatatlan életművet. Életművéből  a hivatalos remekművek, a Vörös és fekete,  A pármai kolostor úgy magasodnak ki, mint a székesegyház tornya egy kis városból. De a székesegyházhoz elébb meg kell alkotni a várost is, amely körülveszi, mert önmagában értelmetlen. Így azután az író töméntelent kénytelen alkotni és építeni, mellékesen, amíg eljut feladata igazi értelméhez, igazi műveihez. E mellékes és csaknem láthatatlan alváz, a rengeteg „egyéb” írás és környezet nélkül, nincs remekmű, nincs székesegyház, nincs torony…